Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az MSZP szerint példátlan, hogy november elején még "se híre, se hamva" a következő évi költségvetésnek, így a büdzsét végül rohamtempóban kell elfogadnia az Országgyűlésnek.
Tukacs István országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány csapdába sodorta magát azzal, hogy már nyáron a parlament elé hozta a 2013-as költségvetést, és megszavaztatta a sarokszámokat, most ugyanis a rossz tervezéssel okozott károkat kell orvosolni. A kormány felülbecsülte a növekedés, alul- az infláció mértékét, rosszul mérte fel a devizaárfolyamot, majd a munkahelyvédelmi csomaggal még fel is lazította a javaslatot - fejtette ki.
Az MSZP-s politikus szerint ez tette szükségessé a Matolcsy György által bejelentett több százmilliárd forintos költségvetési kiigazítást, amelynek részleteit viszont azóta sem terjesztette a Ház elé a kabinet. Így a költségvetés végső változatát rohamtempóban kell az év végéig megtárgyalnia, majd elfogadnia az Országgyűlésnek. Ez a büdzsé "annyit fog érni, mint a papír, amire írták", az lesz a sorsa, mint az ideinek, évközben többször is módosítani kell majd - mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz a gazdasági stabilitási után az államháztartási törvény és a házszabály módosítását is kezdeményezte azért, hogy a kormány a költségvetés főszámait módosító indítványt terjeszthessen a parlament elé, Tukacs István közölte: a kormánynak a határidők módosítása helyett gazdaságpolitikájának alapjait kellene megváltoztatnia.
Véleménye szerint így például vissza kellene térni a többkulcsos jövedelemadózáshoz és a tőkejövedelmek fokozottabb adóztatásához.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.