Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A szakértő további kisebb árcsökkenést nem tart kizártnak, de úgy véli, a téli szezon kezdetén komolyabb áresés nem várható. Emellett a forint további jelentősebb erősödésére sem lehet számítani - tette hozzá.
Az üzemanyagok árának tartós csökkenésére, illetve jelentősebb áresésre nem lehet számítani - mondta Drucker György energiapiaci szakértő arról, hogy ezen a héten is csökkenti a benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
A hazai üzemanyagárakat alapvetően két tényező alakítja, a nemzetközi árak és a forint árfolyamának alakulása. A nyersolaj ára csökkent, a forint pedig viszonylag erős volt, ezért csökkenhettek az árak - emlékeztetett az Energiainfo.hu szakportál vezető elemzője.
A szakértő további kisebb árcsökkenést nem tart kizártnak, de úgy véli, a téli szezon kezdetén komolyabb áresés nem várható. Emellett a forint további jelentősebb erősödésére sem lehet számítani - tette hozzá.
Drucker György szerint a hazai üzemanyagárak a következő hetekben a jelenlegi sávban maradnak, az eltérés plusz-mínusz 15 forint lehet. Az elemző azonban valószínűbbnek tartja a drágulást. Ugyanakkor jelentősebb áremelkedést nem vár a közeljövőben, miután az ellátás jó, és úgy tűnik, hogy a Perzsa-öbölben jelenleg nem fenyeget a konfliktus olyan éleződése, amelyet korábban ne áraztak volna be a piacok.
A Mol szerdán bruttó 8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin, illetve 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát; az elmúlt két hétben is csökkentek az üzemanyagárak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.