Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A hitel, a pénzváltás és az állampapír-vásárlás sem ússza meg, sőt, az eredetileg egyezrelékes tranzakciós illeték a duplájára, illetve háromszorosára emelkedik. - derül ki az adótörvényhez benyújtott módosítókból
Matolcsy György a közelmúltban már belengette, most a kormány be is nyújtotta az a javaslatot, amelyben a tranzakciós illeték mértékét a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett módon növelik. A fizetési forgalmat két, a készpénzt pedig három ezrelékes díjjal terhelik meg, de az új adót kivetik a pénzváltásra, a kölcsöntörlesztésre, sőt, a hitelkártyás készpénzfelvételt külön nevesíti is a módosító. Az azenpenzem.hu szerint azzal, hogy a bankok által alkalmazott díjak és jutalékok is bekerültek a körbe, azokat a pénzintézeteket is meglepetés érte, amelyek már a korábbi Matolcsy-bejelentésből kimazsolázható tételek szerint alakították át a januártól érvénybe lépő szabályaikat.
A saját számlák közötti utalások esetében azonban - úgyancsak némi meglepetésre - néhány említő körülmény is került a még elfogadásra váró javaslatcsomagba. A házastársi számlák közti pénzmozgás mentesülhet a tranzakciós illeték alól, ahogyan a tartós befektetési- és a nyugdíj előtakarékossági számlákat, de még a Start-számlát is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.