Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Öngyilkos lett pénteken egy spanyol nő, akit ki akartak lakoltatni, mert nem tudta fizetni jelzáloghitelét - közölte a spanyol belügyminisztérium. A tragédia az észak-spanyolországi Bilbao egyik külvárosában történt. Az 53 éves nő egy helyi buszgarázsban dolgozott. Amikor meglátta a végrehajtókat, kiugrott harmadik emeleti lakása erkélyéről.
Juan Carlos Mediavilla helyi bíró újságíróknak azt mondta: változtatni kell a jelzáloghitelekkel kapcsolatos törvényeken, hogy megakadályozzák az ilyen eseteket.
Spanyolországban ez már a második olyan eset volt, amikor valaki a kilakoltatás helyett a halált választotta. Október végén egy 53 éves férfit holtan találtak granadai háza udvarán a kilakoltatására érkező végrehajtók. Egy nappal később egy másik, ugyancsak 53 éves, négy éve munkanélküli férfi Burjassotban kiugrott a lakása ablakán, de túlélte a zuhanást, még kórházban ápolják.
Spanyolországban kilakoltatják a jelzáloghiteleseket, ha nem tudnak törleszteni, de utána is kötelesek megfizetni hátralékukat. 2008 óta 350 ezer ember került ebbe a helyzetbe, és a madridi kormány adatai szerint naponta 500 kilakoltatást hajtanak végre.
Mariano Rajoy miniszterelnök kormánya változtatni akar ezen a helyzeten. "Meg kell találnunk a leghatékonyabb módját annak, hogy enyhítsünk az otthonukat elveszítő emberek helyzetén" – mondta pár napja Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, hogy a reformokat nem lehet tovább halogatni.
Szakértők szerint belátható időn belül nem várható javulás az ingatlanpiacon. A kormány előrejelzése szerint a recesszióban lévő gazdaság 2014-ig nem fog növekedni. A munkanélküliségi ráta most 25 százalékos Spanyolországban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.