Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Állami Számvevőszékhez fordul Csepel Önkormányzata. A helyhatóság arra kíváncsi, hogy kerülhetett-e a csepeli adófizetők pénze ingatlanügyleteken keresztül MSZP-s pártkasszába vagy a fővárosi MSZP pártirodáihoz - közölte a kerület polgármestere az MTI-vel hétfőn.
Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) közleményében azt írta: a rendőrség tájékoztatása szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy egy MSZP-közeli vállalkozó jelentős anyagi kárt okozó csalás bűntettét követte el a csepeli önkormányzati lakások felújítása során. Mivel a vállalkozóhoz kapcsolódó cégek 2010 októbere előtt sok százmillió forint értékben kaptak megbízásokat a csepeli adófizetők pénzéből, és mert ugyanaz a cég az MSZP-nek nagy értékű telket és irodaépületet is eladott, a főváros XXI. kerületének önkormányzata hivatalosan is az Állami Számvevőszékhez fog fordulni.
Németh Szilárd emlékeztetett: a Fidesz-KDNP képviselőjeként 2010. április 6-án tette meg az első rendőrségi feljelentést - ahogy fogalmazott - a csepeli ingatlanmutyiként elhíresült botrányban. Az azóta eltelt 31 hónapban Csepelen az elszámoltatás keretében számos büntetőfeljelentést tett az önkormányzat vagyonkezelője a feltárt bűncselekmény-gyanús vagy korrupciós ügyekben - tette hozzá. "Elzártuk az MSZP-s pártkasszához vezető pénzcsapokat, és megszüntettük a politikai korrupciót, amivel több mint kétmilliárd forintot tud most megtakarítani a csepeli önkormányzat minden azóta eltelt évben" - fogalmazott.
A polgármester tájékoztatása szerint a számonkérés során megtett feljelentések ügyében eddig öt olyan rendőrségi meggyanúsítás történt, amely MSZP-s politikusokat is érint. Hozzáfűzte: azt ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy az elmúlt 31 hónapban egyetlen esetben sem történt vádemelés. Szerinte ez azt a benyomást erősíti, hogy a politikusok úgy lophatnak el akár sok százmillió forintot is, hogy nem történik utána felelősségre vonás. A magyar közélet csak akkor tisztulhat meg, ha a nyilvánvaló bűncselekmények nem maradnak következmények nélkül - szögezte le.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.