Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyáltalán nem vagy csak korlátozottan lehet majd használni a hétvégén az UniCredit Bank több hazai szolgáltatását technikai fejlesztés, illetve karbantartás miatt.
November 17-én és 18-án, azaz szombaton és vasárnap az UniCredit Bank több szolgálatatása is technikai fejlesztés, illetve karbantartás miatt nem vagy korlátozottan lesz majd elérhető.
A bank korábbi közleménye szerint a SpectraNet Internet Banking, a Mobil Banking és Telepített Spectra programok november 17-én 18 óra és 18-án délelőtt 10 óra között nem lesznek elérhetőek.
A telefonbank-szolgáltatásban november 17-én 20 óra és november 18-án hajnali 3 óra között a bank munkatársai kizárólag általános termékinformációval és szükség esetén bankkártya-letiltással kapcsolatban tudnak segíteni. Számlaműveletek megadására ez idő alatt nem lesz lehetőség.
Szünetelni fog a készpénzfelvétel az UniCredit-bankautomatán keresztül november 17-én 20 óra és 18-án hajnali 3 óra között, illetve a készpénzbefizetés sem lesz lehetséges UniCredit-bankautomatán keresztül november 17-én 20 óra és 18-án hajnali 3 óra között.
A hitelkártya-műveletekről november 17-én 18 óra és 18-án délelőtt 10 óra között a bank nem küld sms-t.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.