Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentősen nőttek a német ipari vállalatok beruházásai tavaly, idén azonban már csökkenés várható.
A német statisztikai hivatal hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint tavaly a 20 főnél több emberrel dolgozó cégek 55,2 milliárd eurót fordítottak gépek és berendezések vásárlására. Ez 8,3 milliárd euróval, azaz 17,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Igaz, a válság előtti évben, 2008-ban, a német cégek ennél többet, 61 milliárd eurót fordítottak termelő berendezésekre.
A legtöbbet a járműgyártásban invesztáltak, 12,5 milliárd eurót, majd a gépgyártás és a vegyipar következik, 5,7 és 4,9 milliárddal.
A legnagyobb növekedés az adatfeldolgozás, illetve az elektronikai és optikai műszerek területén következett be: itt a vállalatok 46,8 százalékkal 4,2 milliárd euróra növelték beruházásaikat.
Ugyanakkor a kilátások nem túl biztatóak a jövőre nézve: Németország öt vezető kutatóintézete szerint idén 3,3 százalékkal csökkennek a gépekre és berendezésekre fordított beruházások, és mindössze 0,2 százalékkal fognak bővülni jövőre.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”