Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ami a tejtermékeket illeti, a következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani - írja a Napi Gazdaság.
A takarmányárak emelkedése még az idén megjelenhet a tej és a tejtermékek fogyasztói árában, a terméktanács szerint a termelők várhatóan képesek lesznek érvényesíteni a nyár végén prognosztizált 15-20 százalékos emelést - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Lukács László, a Tej Terméktanács vezetője a lapnak elmondta, a takarmány drágulásának hatása a nyers tejre és a feldolgozott tejtermékekre a novemberben kötött szerződésekben már most érződik. A trend egyértelmű: a következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani, azt azonban nehéz megítélni, hogy meddig tart a drágulás, ez ugyanis a takarmányár mellett az esetleges uniós túltermeléstől is függ.
A terméktanács arra számít, hogy a boltok polcairól eltűnnek majd a "legirreálisabb" árazású, literenként 120-130 forintért kínált UHT-tejek, s a jellemző legalacsonyabb árszint 140-150 forint körül alakul majd, bár a drágulást az év végi ünnepi akciók kis időre enyhíthetik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.