Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) valószínűleg mérsékli a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését decemberi inflációs jelentésében - közölte Simor András csütörtökön.
A jegybankelnök egy külföldi újságírókat tömörítő egyesület által szervezett eseményen úgy fogalmazott, hogy "az európai mutatók (az elmúlt két hónapban) romlottak. Ha minden más tényezőt változatlannak feltételezünk, akkor ez - a jegybank által szeptemberben jelzettnél - rosszabb GDP-növekedést jelez". Simor András egyúttal elmondta: "nagyon lassú" növekedésre számít jövőre Magyarországon.
A jegybank szeptemberben közzétett inflációs jelentésében 0,7 százalékos jövő évi GDP-növekedést várt az idei 1,4 százalékos visszaesést követően. Az Európai Bizottság november elején közzétett őszi előrejelzése szerint idén 1,2 százalékkal esik vissza a magyar bruttó hazai termék, míg 2012-ben 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül.
A magyar kormány október végi prognózisa szerint a magyar GDP idén 1,2 százalékkal zsugorodik, jövőre 0,9 százalékkal, 2014-ben pedig 2,0 százalékkal bővül. Az MNB monetáris tanácsa december 18-i kamatdöntő ülésén tárgyalja az MNB stábja által készített inflációs jelentést. A jegybank aznap a legfontosabb makrogazdasági mutatókra vonatkozó előrejelzéseit hozza nyilvánosságra, a teljes jelentést két nappal később publikálja.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.