szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tovább mélyült a recesszió Szlovéniában a harmadik negyedévben, elsősorban a gyenge belső kereslet és a beruházások visszaesése miatt - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.

A szlovén bruttó hazai termék 3,3 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év hasonló időszakához képest. Szezonális és munkanaphatásoktól tisztított adatok szerint a harmadik negyedévi GDP 0,6 százalékkal volt alacsonyabb a második negyedévinél.

Január-szeptemberben 2,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző év első kilenc hónapjához képest.

A statisztikai hivatal közlése szerint a szlovén gazdaságot továbbra is gyenge belső kereslet jellemzi. Egyebek mellett a kormány jelentős költségvetési kiigazítási programjának hatására 6,6 százalékkal mérséklődött a belső fogyasztás a harmadik negyedévben.

A beruházások 20,4 százalékkal, azaz több mint ötödével csökkentek július-szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legnagyobb visszaesés 2009 óta.

A statisztikai hivatal figyelmeztetett arra, hogy már az egymást követő második negyedévben csökkent a külső kereslet. A harmadik negyedévben éves szinten 0,7 százalékkal esett vissza a kivitel, de a nagyobb ütemben csökkenő behozatal miatt továbbra is aktívumot mutat a szlovén külkereskedelmi mérleg.

A szlovén hivatal szintén pénteken közzétett adatai szerint a szlovén éves infláció az októberi 2,7 százalékról 2,3 százalékra mérséklődött novemberben. Novemberben, októberhez képest ugyanakkor 0,1 százalékkal mérséklődtek a fogyasztói árak.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat módszertana szerint számított harmonizált fogyasztói árindex novemberben éves szinten 2,8 százalékkal nőtt. Októberhez képest ugyanakkor 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!