Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Legalább 19,2 százalékkal drágul a távfűtés hat horvát városban, miután a Horvát Energiaszabályozó Ügynökség jóváhagyta a szolgáltató áremelési javaslatát - jelentette kedden a zágrábi média.
A távfűtés azokban a horvátországi városokban drágul, ahol a hőenergiát a nemzeti energetikai vállalat (HEP) szolgáltatja: Eszéken (Osijek) átlagosan 19,2 százalékkal, Zágrábban (Zagreb) 26, Sziszeken (Sisak) 37,4, Zapresicben 37,7, Velika Goricában 38,3, Samoborban pedig 38,5 százalékkal.
Az áremelés összesen körülbelül 123 ezer háztartást érint, a szolgáltató az új árak várhatóan decembertől alkalmazza. A HEP előzetes becslése alapján egy átlagos hatvan négyzetméteres lakást alapul véve Zágrábban éves szinten 3192 horvát kuna (körülbelül 120 ezer forint) helyett 4023 kunát (nagyjából 150 ezer forintot), vagyis 830 kunával kell majd többet fizetni, mint eddig.
A szolgáltató 23,8-37,4 százalékkal a közületi fogyasztóknak is megemeli a díjat. Drágul a technológiai gőz is, amiért az ipari fogyasztóknak ezután majdnem kétszer többet kell majd fizetni.
A megnövekedett üzemanyagköltségek miatt veszteséges termelésre hivatkozva a HEP-Toplinarstvo már korábban is emelte volna a távfűtés árát, de csak nemrég lépett hatályba az új szabályozás, amely szerint a piaci szereplők árképzését a HERA, mint független ágazati szabályozó hagyja jóvá - a kormány, illetve a helyi önkormányzat beleszólása nélkül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.