Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Amint lehetősége lesz rá, az MSZP felülvizsgálja azokat a földbérleti pályázatokat, amelyek nem jogszerűen és az erkölcs szerint köttettek, és visszaveszi ezeket a földet - mondta Mesterházy Attila szerdán Veszprémben.
Az MSZP elnöke a párt kihelyezett frakcióülése utáni sajtótájékoztatón közölte: a szocialista párt nem elitcserét akar, hanem olyan új politikát, amelynek az eredménye az, hogy Magyarországon bővül a foglalkoztatás, beindul a gazdasági növekedés, a kis- és középvállalkozók forráshoz jutnak és a szegénység jelentős mértékben csökken.
Hozzátette, a frakció az új agrárpolitikai programját tárgyalta meg: mivel a rendszerváltás után egy kormánynak sem sikerült jelentősen növelnie a foglalkoztatottak számát, az MSZP minden programjának középpontjában ez az egyik fő cél.
Mesterházy Attila azt mondta, az agráriumban a technológiafejlesztés miatt nem lehet nagyságrendekkel több új munkahelyet teremteni, de néhány ágazatban, mint amilyen az állattenyésztés, a kertészet és a zöldenergiák alkalmazása, igen. Jó minőségű, olcsó, magyar élelmiszerrel szeretnék ellátni az ország piacát, emellett növelni a vidék megtartó erejét - foglalta össze az agrárprogramjukat a pártelnök.
Úgy fogalmazott: amint az MSZP-nek lehetősége lesz rá, felülvizsgáltatja azokat a földbérleti pályázatokat, "amelyek zavaros körülmények között köttettek, tehát ahol műkörmösök, tetőfedők és fideszes barátok jutottak földhöz, s ha bebizonyosodik, hogy ezeket nem jogszerű körülmények között, a morálnak és az erkölcsnek megfelelően kapták meg, akkor vissza fogja venni a szocialista párt ezeket a földeket", és azoknak fogja újra pályázaton lehetőségként felajánlani, akik helyben gazdálkodnak és dolgoznak nap mint nap ezeken a földeken.
Gőgös Zoltán a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: az MSZP nem a nagygazdaságok pártja, "mi a 106 ezer, hivatalosan foglalkoztatott, ebben az ágazatban most is dolgozó ember érdekeit próbáljuk védeni a földtörvénnyel szemben".
Beke Károly, az MSZP Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szövetségének megyei alelnöke, a fenntarthatóság és életminőség tagozat elnöke, az agrár- és vidékpolitikai tagozat elnökségi tagja a párt agrárpolitikájáról azt mondta: az segíti a fiatal családok letelepedését helyben, biztonságos jövőt biztosít a magyar vidéken, biztosítja a generációváltást, finanszírozható, kedvezményes hiteleket biztosít, s nemcsak a fiatalokat támogatja, hanem a visszavonulásra készülő időseket is. A program lehetőséget biztosít a nők agrárképzésére, foglalkoztatottságára is - fűzte hozzá.
Mesterházy Attila közölte: délután a vörösiszapömlés sújtotta térségben tájékozódik az ott élők problémáiról, valamint megbeszélést folytat Ajkán a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nél a munkahelymegtartásról.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.