A teljes novemberi hiányon belül a központi költségvetés 10,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,4 milliárd forintos deficittel zártak.
A két év azonos hónapja között a jelentős eltérés a Tb-alapok egyenlegénél jelentkezett, tekintve, hogy tavaly novemberben a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeit a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel 179,7 milliárd forinttal növelte - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Figyelembe kell venni a tárca szerint emellett azt is, hogy 134,8 milliárd forintos egyszeri kiadás már 2012 októberében jelentkezett a bérek és egyes ellátások előrehozása miatt.
Az egyszeri tételektől megtisztított, vagyis azonos bázisú 2011-es és 2012-es központi alrendszerű november végi hiányok esetében az idei évi 96,8 százalékos mérték kedvezőbb lett a tavalyi 100,2 százalékosnál - tette hozzá a minisztérium.
Az államháztartás központi alrendszerének november végi hiánya 691,7 milliárd forintra teljesült, ez a módosított éves előirányzat 120 százaléka. Tavaly november végén e deficit 1247,9 milliárd forintot tett ki.