Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki az M70 autóút Letenye-Tornyiszentmiklós közti szakaszának 2x2 forgalmi sávra történő bővítésének előmunkálataira, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A feladat a következő részekből áll: a szükséges környezetvédelmi-, illetve közlekedésbiztonsági hatásvizsgálat elvégzése, továbbá az engedélyezési terv elkészítéséhez szükséges tervezési feladatok. Az érintett út hossza 22 kilométer. Az ajánlattételi határidő január 21. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes.
Tavaly augusztusban azonnali forgalombiztonsági beavatkozások elvégzését és a kétszer kétsávos bővítéshez szükséges tervezési feladatok elindítását rendelte el Fellegi Tamás, akkori nemzeti fejlesztési miniszter az M70 autóúton. A tárcavezető a 2x1 sávos autóutak közlekedésbiztonsági helyzetének áttekintésére létrehozott eseti munkacsoport állásfoglalásának figyelembevételével, azzal egyetértve döntött az intézkedések mellett. A munkacsoport azt követően alakult meg, hogy - rövid időn belül - ezen az autóúton is több súlyos baleset történt.
A szaktárca jóváhagyása nyomán - a szükséges előkészületeket követően - az Útpénztár terhére mintegy 100 millió forint értékben forgalombiztonsági beavatkozások kezdődtek az M70 autóúton. Az M70 2x1 sávos útként kapott építési engedélyt, ezért a bővítéshez új engedélyeztetésre van szükség. Az előkészítés időigénye így legalább három, a kivitelezésé további mintegy másfél év. A beruházás az előzetes becslés alapján 7-8 milliárd forintba kerül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.