Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Már a szerdai kormányülésen döntés születhet arról, hogy az eddig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez (NFÜ) tartozó irányító hatóságok a jövőben az adott pályázati programban illetékes minisztériumhoz kerülnek, tevékenységük integrálódik a minisztériumi szervezetbe, ami felgyorsíthatja a döntés-előkészítést és a döntéshozatalt a pályázatirányítási rendszerben - írta a Napi Gazdaság. A lap szerint az NFÜ dolgozói létszáma drasztikusan csökkenhet.
Az uniós pályázatirányítási rendszer gyökeres átalakítását tervezi a kormányzat annak érdekében, hogy komoly mértékben felgyorsuljanak a 2007−2013-as költségvetési ciklus hátaralévő hónapjaiban a lehívások, illetve azért, hogy a küszöbönálló 2014−2020-as időszakban is nagyobb hatékonysággal dolgozzon az apparátus - írta a Napi Gazdaság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A lap információi szerint akár már a mai kormányülés döntést hozhat arról, hogy az eddig az NFÜ-höz tartozó irányító hatóságok a jövőben az illetékes minisztériumhoz kerülnek, tevékenységük integrálódik a minisztériumi szervezetbe. A megosztott gazdaságpolitikai irányítás megmarad, azaz mind az NFM-hez, mind az NGM-hez kerülnének át irányító hatóságok.
Az NFÜ létszáma az átvett állomány miatt drasztikusan csökkenne, a szervezet a jövőben az EU-pénzek lehívásának közös területeit − jog, koordináció − vinné a jövőben a kisebb szervezettel.
Az átszervezésre azért van szükség, mert a hátralévő hónapokban közel 5000 milliárd forint támogatási összeg lehívását kell előkészíteni. Idén jó eséllyel 1000 milliárd forint lesz a lehívás, jövőre legkevesebb 1700 milliárd forint lehívással kell tervezni, hogy ne kelljen eltemetni az EU-s pénzekhez fűzött reményeket.
A nyáron meglépett változtatás − a legfőbb döntési központot a Lázár János által vezetett Miniszterelnökséghez helyezték át − csak nagyon minimális eredményeket hozott, a további gyorsítás indokolt - tette hozzá a lap.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.