Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége egyetért az új típusú pénztárgépek bevezetésével, de kevésnek tartja az üzembe helyezésükhöz biztosított 3 hónapot - közölte a szervezet kedden.
A rendelkezésre álló információk szerint a tervezett intézkedés Magyarországon összesen körülbelül 400 000 pénztárgépet érint a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, a szállásadásban és más kereskedelmi területeken.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatásaiban szereplő szállodákban 3-4 ezer, a kereskedelmi szálláshelyeken hozzávetőleg összesen 5500-6500, a kereskedelmi és munkahelyi vendéglátásban 65-70 ezer, a két ágazatban együtt 70-75 ezerre becsülhető a pénztárgépek száma.
Az érdekképviseletnél úgy látják: az új típusú pénztárgépek jövő évi bevezetésére a felkészülést nagyban segítette volna, ha a szakmai szervezeteket bevonták volna az előkészítésbe, a rendelkezésre álló 3 hónap nem elegendő ugyanis.
Az előzetes becslések szerint egy új pénztárgép beszerzése 300-600 ezer forintba kerül, ehhez jön még az installálás költsége. Mindezt figyelembe véve az új pénztárgépek üzembeállítása 25-45 milliárd forint kiadással terheli a vendéglátó üzleteket működtető vállalkozásokat. Ez elviselhetetlen terhet jelent a rendkívül alacsony jövedelmezőségű, rossz pénzügyi helyzetben levő ágazat számára - hangsúlyozzák a szervezet a közleményben.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.