A NAV - több alkalommal pénzügyőrökkel és a társhatóságok munkatársaival együttműködve - december elejétől az év végi ünnepekhez kötődő, összehangolt ellenőrzéseket folytat a kereskedelmi és vendéglátó szektorban, az észak-magyarországi régióban.Miskolc központi piacán, a Búza térin a fenyőfa árusokat is ellenőrizték, a próbavásárlásokon vizsgálták a fák eredetét, a nyugtaadást. Az akciósorozatban a vendéglátó és a szolgáltatói szférát is kiemelten vizsgálják a hatóságok, így a hétvégi ellenőrzések már érintették a taxisokat és az éttermeket is.Az ünnepek előtti ellenőrzések mintegy harmadában találtak szabálytalanságot a hatóságok: azok a vállalkozók, akik súlyos adózási kihágásokat - a bevétel eltitkolása, feketefoglalkoztatás - követtek el, százezer forint nagyságrendű bírságra és soron kívüli utólagos ellenőrzésre számíthatnak. Az összehangolt akciósorozat az év hátralévő napjaiban tovább folytatódik a régióban.
Adórevizorok ellenőrzik a fenyőfaárusokat
A karácsonyi ünnepek előtt fokozottak ellenőrzi a fenyőfaárusokat is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében .
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.