Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Édesvízi halnagyhatalommá válhat Magyarország, ha a vállalásoknak megfelelően használjuk fel az EU illetékes pályázatain elnyert támogatásokat - derül ki a KPMG által az Európai Bizottságnak megküldött, a támogatások felhasználását vizsgáló éves jelentéséből, amelyről a Népszava számolt be.
A több mint 150 eddig elindított halászati projekt összértéke meghaladja a 7,8 milliárd forintot az unió által nyújtott 10 milliárd forintos forrásból - írta a Népszava.
A 34,3 millió eurós keretet 2013 végéig valószínűleg képesek teljes egészében lehívni a magyar termelők, így a halgazdaság lehet az egyik 100 százalékosan teljesítő ágazat. A támogatás felhasználásával összesen mintegy 47 milliárd forint beruházás valósul meg az ágazatban.
A források zömét halastavak és intenzív haltermelési medencék létrehozására fordították. Előbbiekben a ponty viszi a prímet, míg az intenzív termelés legnépszerűbb hala az afrikai harcsa, amely a medencékből évente lehalászott mintegy 2000 tonna hal majdnem 80 százalékát adja. A fennmaradó részből egyenként 100 tonna alatti mennyiséggel részesednek a tokfélék, illetve a harmadik helyre befutó pisztráng.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az még nem dőlt el, meddig lesz elérhető.
A Tisztelet Társasága alapítója hosszú betegség után halt meg, 54 éves volt.
14 kilót fogyott a német aktivista.
Fedinec Csilla szerint enyhíthető lett volna a feszültség a kárpátaljai magyar férfi halála ügyében, ha értelmes párbeszéd indul Ukrajnával.