Szénné keresték magukat a hazai tőzsdei cégek fejesei

Dacára a válságnak, a már amúgy is a leggazdagabbak közé tartozó tőzsdeicég-potentátok szavaztatták meg maguknak a legbőkezűbb juttatásokat, s a kevésbé tehetősek voltak képesek lemondani a honoráriumukról.

  • Csabai Károly Csabai Károly
Szénné keresték magukat a hazai tőzsdei cégek fejesei

Jól jövedelmezett Járai Zsigmondnak, hogy nyolcszor is ülésezett tavaly a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelőbizottsága (fb). A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szereplő cégnél ugyanis a Járai által elnökölt nyolcfős testület tagjai minden egyes összejövetel után bruttó ezereurós tiszteletdíjban részesültek.

Nem vonva kétségbe, hogy indokolt volt ennyiszer ülésezni, elgondolkodtató, hogy nyolc ízben csak az OTP Bank ugyanilyen tisztségviselői tartották szükségesnek a személyes kontaktust a tavalyi évet a CIG-énél nagyságrenddel nagyobb árbevétellel zárt társaságok közül. A Magyar Telekom fb-tagjai hatszor, a Moléi ötször, az Egiséi négyszer futottak össze. Igaz, őket a főállásuk melletti munkájukért – hasonlóan az összes többi tőzsdei céghez – fix díjjal honorálták, azaz javadalmazásuk nem az fb-ülések számától függött.

 Más kérdés, hogy Járaiék 2,2 millió forintra rúgó tavalyi összdíjazása még így is elmaradt az átlagtól. E szerint BÉT-es cég igazgatósági (it) elnökeként 5 millió, it-tagjaként és fb-elnökeként közel 4-4 millió, míg fb-tagjaként 3 millió forintot lehetett hazavinni – összegezhető az április végéig publikált adatok alapján. Azt, hogy a vezérigazgatók mennyit kerestek, a cégek néhány kivételtől eltekintve nem kötötték a kívülállók orrára. Kihasználták, hogy a hatályos társasági törvény csak arra kötelezi a nyilvános részvénytársaságokat, hogy honlapjukon évente egyszer, éves rendes közgyűlésük összehívásával egyidejűleg tegyék közzé az it- és fb-tagjaiknak nyújtott pénzbeli és nem pénzbeli juttatásokat – tagonként, a kifizetés jogcíme szerint részletezve. A vezérigazgató fizetése annak ellenére nem tartozik a publikus információk közé, hogy őt a részvényesek által megválasztott igazgatóság nevezi ki.

Mindössze a Forrás nem titkolta el a céget irányító Hidasi Emese bruttó közel 3 millió, valamint az Optisoft Semerédy Péter 2,5 millió forintos éves vezérigazgatói keresetét. Igaz, ez – különösen a 85 százalékban Leisztinger Tamás milliárdos nagyvállalkozó cége, az Arago Befektetési Holding által tulajdonolt Forrás esetében – gyanúsan szerény ellentételezés. Hiszen más címen sem Hidasi, sem Semerédy nem kapott a tiszteletdíjon felül juttatást: jutalmat, részvényt vagy költségtérítést. A Kulcs-Softot alapító, jelenleg 96,3 százalékos tulajdonos Kulcsár Tibor vezérigazgatóként évente 1 dollárt fizet magának, inkább az elért eredményből vesz ki – tájékoztatta a HVG-t Kulcsár. Közel 133 millió üti a markát a tavalyi év után például azáltal, hogy a tíz forint névértékű Kulcs-Soft-részvényre bruttó 23 forint osztalékot szavaztatott meg a közgyűléssel.

A nem pénzbeli juttatások között egyedülálló, hogy Járai a CIG fb-elnökeként egy legfeljebb 8 millió forint beszerzési értékű gépjármű korlátozásmentes használatára volt jogosult. A javadalmazási paletta az OTP Banknál, a Molnál, a TVK-nál, a Richternél és a Nordtelekomnál volt a legszínesebb. Bár utóbbinál a 216 ezer forintnyi it-elnöki, valamint a mindössze további egy it-tagnak adott 108 ezres – nem nevesített – évi nem pénzbeli juttatások meglehetősen soványak. Szemben például az OTP-vel, amely az it-jébe tavaly beválasztott Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának, valamint a Csányi Sándor OTP-vezérrel szoros baráti és üzleti kapcsolatban lévő – többek között a Csányi Pincészetet vele közösen tulajdonló – Kocsis Istvánnak a tiszteletdíjukon felül 9600 darab OTP-részvényt is adott, valamint félmillió forintot reprezentációs kiadásokra.

Ebből már következik, hogy Kocsisnak nem kellett feladnia a bank it-jében 1997 óta meglévő tagságát, mi több, tavaly óta az OTP-tulajdonú Merkantil Bank ügyvezető igazgatója. Annak ellenére, hogy a Magyar Villamos Műveknél a vezérigazgatósága alatt keletkezett ügyek kapcsán a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja. Az OTP-nél azonban ragaszkodnak a hitelintézeti törvény betűihez. Ezek szerint csak az nem foglalkoztatható vezetőként – illetve az ilyen feladatok általa történő ellátását kell felfüggeszteni a büntetőeljárás befejezéséig –, akivel szemben a büntető törvénykönyvben meghatározott bűncselekmény miatt az ügyész vádat emelt. Erre az NNI a két hete megtartott iratismertetéseket követően ugyan javaslatot tett, vádemelésről azonban az ügyészség lapzártánkig még nem döntött. Kocsis felmentése az OTP múlt pénteki éves közgyűlésén sem került napirendre, ahol a 9-ről 11 fősre duzzasztott it-be beválasztották Csányi másik barátját, az MKB Bank elnök-vezérigazgatói posztjáról március elején közös megegyezéssel távozott Erdei Tamást.

Tiszteletdíjukon felül a Mol 31 ezer eurót ad Csányinak it-alelnökségéért, 25-25 ezret pedig a cég vezérigazgatói posztjáról nyugdíjba menetele miatt tavaly távozott, de egyúttal a Mol fb-elnökévé választott Mosonyi Györgynek, valamint Chikán Attila közgazdászprofesszornak, az első Fidesz-kormány gazdasági miniszterének. Gálánsabb a Mol az általa közel 95 százalékban tulajdonolt TVK három it-tagjával: Medgyessy Péter 2002–2004 közötti miniszterelnök, Gansperger Gyula ex-ÁPV-vezér és a tavaly április végén a testületből távozott szlovák Vratko Karol Kassovic, a szintén Mol-tulajdonú pozsonyi Slovnaft egykori vezérigazgatója egyaránt 50-50 ezer euróval gazdagodott. Ugyanakkor a Mol külföldi vezető tisztségviselői az ideutazásuk költségeinek fedezetére háromszor annyit, esetenként 1500 eurót kaptak, mint a TVK-éi, ráadásul a Mol még it-tagjai 84 ezer forintos egészségügyi szűrővizsgálatának díját is állta, továbbá 13,5 ezer forintos utazási biztosítást is kötöttek rájuk. Jóval szerényebben, 600 ezer forinttal egészítette ki a Richter az it-elnök William de Gelsey 7,2 milliós éves tiszteletdíját, 500 ezer forinttal pedig az it-tagokét, köztük a 6-6 milliós honoráriumot felvevő Bogsch Erik vezérigazgatóét, valamint Lantos Csaba üzletemberét.

 Lantos a legnagyobb tisztséghalmozó, miután a Richteren kívül az E-Star it-jének is tagja, emellett az FHB fb-elnöke. További tízen szerepelnek egyszerre két vezető testületben. Köztük a valamennyi tőzsdeicég-tisztségviselő közül a legmagasabb honoráriumot, 67,5 milliót – az OTP-nél és a Molnál betöltött pozíciói után – kapott Csányi. Őt egyébként az olajcég magasabb tiszteletdíjjal honorálta, mint saját munkáltatója, a bankelnökként kapott OTP-részvényei viszont bőven kompenzálták ezt az aránytalanságot. Hernádit sem Mol-elnöki posztja repítette a javadalmazási toplista második helyére, hanem az OTP-pakettje. A legjobban díjazott tőzsdeicég-tisztviselők ötös mezőnyébe amúgy is csak az OTP-től és a Moltól kapott juttatásokkal lehetett bekerülni. Az e körbe tartozókat Horváth Béla követi, aki 100 ezer eurós CIG-es tiszteletdíjával a BÉT cégei közül a legvaskosabb it-elnöki javadalmazást tudhatja magáénak, miután a négyfős testület tagjai közül egyedüliként részesült pénzbeli juttatásban. A másik végletet az Appeninn-elnök Székely Gábor csupán 300 ezer forintos díjazása jelenti.

A BÉT-en szereplő 52 társaságból 21-nek a vezető tisztségviselői mondtak le részben vagy egészben a nekik megszavazott juttatásokról, illetve közgyűlésük takarékossági okból eleve nem is szavazott meg nekik effajta járandóságot. A befektetési stratégiáját tekintve árfolyam-kockázati alapként (angolul: hedge fund) működő Plotinus it-elnöke és -alelnöke például kizárólag az elért eredmény 20 százalékát kitevő sikerdíjban részesül.

CSABAI KÁROLY