Az elemző közölte: a növekedés beindítása a választások közeledésével egyre inkább a gazdaságpolitika fókuszába kerül, sőt már most látszanak a gazdaságpolitikai fordulat jelei.A fogyasztás fellendítésére tett eddigi lépések áttörést még nem fognak hozni, emiatt további intézkedésekre lehet számítani, "beindulhat az osztogatás" - mondta a vezető elemző.Török Zoltán kiemelte: a bank elemzői a jegybanki kamatcsökkentés folytatására számítanak, úgy vélik, az év végén 4,5 százalék lehet az alapkamat, és a forint árfolyamának további gyengülése várható, míg az infláció az idén 3-3,3 százalékos lesz.Török Zoltán kifejtette: a beruházások beindulását, fellendítését a kormány és a jegybank hamarosan bekövetkező stratégiai partnersége szolgálhatná ugyan, de a pénzpiacok szereplői egyelőre még aggódnak a jegybankelnök-váltás után várható forgatókönyvek miatt. Arról is szólt, hogy a már látható magyar gazdaságpolitikai fordulat a pénzügyi piacok számára növekvő kockázatokat hordoz.Kiemelte: a bank elemzői a nettó export növelésére, javítására nem látnak valódi lehetőséget, elsősorban a nyomott külföldi kereslet miatt. Az exportpiacot egy, a mostaninál stabilan gyengébb forintárfolyammal lehetne segíteni, egy stabilan 290-300 forint közötti euróárfolyam egy kis pluszt hozhatna az exportban, de ezt a kormány nem tudja szavatolni - véli a szakértő.Török Zoltán kitért arra: ezzel együtt a fogyasztás növekedése várható, a bank elemzői szerint ugyanis a reáljövedelmek az idén enyhén, 1,5 százalékkal bővülnek, ennek egyharmada a fogyasztás növekedését eredményezi majd, másik egyharmadát törlesztésekre fordítja a lakosság, az utolsó egyharmadot pedig várhatóan megtakarítja.Szintén az osztogatás beindulását vetíti előre, hogy a rezsiköltségeket csökkentik, és újra felvetették a 13. havi nyugdíj ötletét - fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva Török Zoltán elmondta: "várhatóan jövőre lesz választási költségvetés".Egy másik kérdés kapcsán rámutatott: bár szerdán újra találkoznak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormány képviselői, ebben a ciklusban nem lesz megállapodás az IMF-fel, "ez már lefutott".A bank elemzői szerint az eurózóna gazdasága az idén stagnálni fog, csak lassan jön ki a tavalyi recesszióból. Ezen belül persze jelentős eltérések lehetnek, a magországokban akár fél-egy százalékos gazdasági növekedés is lehet. Európa számára Spanyolország finanszírozása lehet az idén a legnagyobb kérdés, Olaszországban az lenne a legrosszabb forgatókönyv, ha gyenge kormány alakulna - vélekedett Keszeg Ádám, a bank elemzője.
Raiffeisen-elemzés: folytatódik a recesszió
A Raiffeisen Bank elemzői csapata szerint az idén még folytatódik a gazdasági recesszió Magyarországon, várhatóan 0,5 százalékos lesz a visszaesés - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője kedden, Budapesten, a pénzintézet sajtótájékoztatóján.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.