Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) be kíván avatkozni abba a perbe, amelyet egy diák indított azért, hogy megtudja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzatának költségvetéséből kik és mennyi tiszteletdíjat, jutalmat kaptak - közölte a hatóság elnöke egy hétfői, más témában tartott konferencia után.
Tavaly az egyik hallgató már kikérte az adatokat, ám az egyetem vezetése ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy azok személyes adatok - idézte fel Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint abban nincs vita, hogy a tiszteletdíjak és jutalmak személyes adatok, ám arra hívta fel a figyelmet, hogy azok "közérdekből nyilvánosak".
Felidézte azt is, hogy az ügyben korábban a NAIH már kiadott egy "egyértelmű állásfoglalást". Ebben jelezték, a hallgatói önkormányzat jogszabály alapján közfeladatot lát el, és "a közfeladatot ellátó szervnek a feladatkörében eljáró személyek díjazása közérdekből nyilvános adat". Hozzátette, a NAIH állásfoglalását nem fogadta el az egyetem vezetése, nem adták ki a kért adatokat.
Péterfalvi Attila közölte, a médiából értesült arról, hogy az egyik diák pert indított, ezt követően döntöttek arról, be kívánnak avatkozni a perbe a felperes oldalán.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.