Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, a gazdasági együttműködés bővítéséről, valamint a turizmus fejlesztéséről tárgyal Kövér László Srí Lanka-i látogatásán - közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön.
Az Országgyűlés elnökét - aki január 29-én utazott el Srí Lankára, és február 5-ig tartózkodik a dél-ázsiai országban - Colombóban fogadta Mahinda Radzsapaksze köztársasági elnök. A házelnök megbeszélést folytatott Gamini Laksman Peirisz külügyminiszterrel, valamint a gazdaságfejlesztési miniszterrel is.
Kövér László tárgyalópartnerei konkrét programok megvalósítását szorgalmazták a víztisztítás, a hulladékfeldolgozás, a gyógyszeripar, az emberi erőforrás fejlesztés, az oktatás és a turizmus terén, melynek fejlesztését a Srí Lanka-i kormány kiemelten kezeli. A szigetország külügyminisztere és Kövér László egyaránt támogatta közvetlen légi járat beindítását Budapest és a Srí Lanka-i főváros, Colombo között - olvasható a közleményben.
Az Országgyűlés elnöke látogatása első napján megtekintette azt a két vízkezelő művet, amelyek felújítása érdekében a magyar kormány 51 millió euró értékű kötött segélyhitelről szóló szerződést írt alá 2007-ben. A házelnök csütörtökön pedig felkereste azt az árvaházat, amelyet a 2004-es szökőár károsultjainak megsegítése érdekében a Baptista Szeretetszolgálat bővített ki magyarországi adományokból.
Kövér László látogatása hátralévő részében felkeresi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett óvodát és a Baptista Szeretetszolgálat által épített HELP falut, fogadja őt a Srí Lanka-i parlament elnöke, és részt vesz az ország függetlenségi évfordulóján megrendezendő ünnepi rendezvényen is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.