Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
2013. február elsejétől az MVM Partner Zrt. szolgáltatja a villamos energiát a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön. A hálózatot üzemeltető E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ennek köszönhetően továbbra is biztosítja a vállalat villamosenergia-ellátását - közölte az E.ON.
A közlemény szerint így a Mal Zrt. és a finanszírozó bankok közötti megegyezés hiányában is megoldott a hatezer főt foglalkoztató cég villamosenergia-ellátása és a távhőellátás Ajkán. A Malnak az E.On Hungária Zrt.-vel kötött villamos energia szolgáltatási szerződése 2012. december 31-én megszűnt, a hatályos jogszabályok szerint az áramszolgáltató ellátási kötelezettsége 2013. január végén lejár.
A Mal Zrt. és a finanszírozó bankok a hosszú tárgyalási folyamat után sem jutottak megoldásra, az utolsó pillanatig a kompromisszumkészség teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot. Az első lépést ezért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tette meg a megoldás felé: 2013. február elsejétől az MVM Partner Zrt. bevonásával a tárca biztosítja az ajkai cég számára az áramszolgáltatást a kikapcsolási folyamat elkerülése érdekében - áll a közleményben.
A Mal Zrt.-t a kormány tavaly szeptemberi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette. A döntés alapvető indoka az volt, hogy biztosítható legyen a vállalat működőképessége az általános gazdasági szabályoktól eltérő speciális jogszabályi keretek között is. A kabinet decemberben 1,7 milliárd forintot csoportosított át az ajkai közszolgáltatások folyamatos fenntartására.
A kiemelt kormányzati figyelem oka, hogy a Mal Zrt. a régió egyik legnagyobb munkaadója, és a villamosenergia-szolgáltatás hiánya vagy bizonytalansága akár környezeti katasztrófát, egyéb súlyos károkat is előidézhetett volna. A közlemény szerint a nemzetgazdasági és környezetvédelmi érdekekre tekintettel a kormányzat az MVM-Partner Zrt. útján tartósan biztosítja a Mal Zrt. villamosenergia-ellátását. A működőképesség fenntartása mellett a felek további tárgyalásokat folytatnak az ajkai timföldgyár által nyújtandó pénzügyi biztosítékokról.
Az E.ON Hungária Zrt. csütörtöki MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hálózatot üzemeltető E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. továbbra is biztosítja a vállalat villamosenergia-ellátását, mivel a Mal Zrt. a villamosenergia-kereskedelmi szerződésének lejárta utáni átmeneti időszakban sikeres tárgyalásokat követően megállapodott az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt.-vel.
Kiemelték, hogy az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. az irányadó jogszabályok és üzletszabályzata alapján maximálisan előírt időtartamig, azaz a szerződés lejáratát követő 30 napig biztosította a Mal Zrt. ellátását. A kereskedelmi és hálózati tevékenység – az Európai Unió szabályozásának megfelelően - Magyarországon szétválasztva működik, így a további ellátás biztosításához a Malnak az országban működő közel 70 kereskedő cég valamelyikével kellett megállapodnia - áll a közleményben. A korábbi tájékoztatásuk szerint a tavaly lejárt áramszállítási szerződést azért nem hosszabbította meg a Mallal az E.ON áramszolgáltató vállalata, mert a Mal több mint 3 milliárd forint tartozást halmozott fel.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.