Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az első hivatalos bejelentés szerint még 33 hátrányos térségből lett volna szabad vállalkozási zóna, majd alig egy hétre rá a végleges listán már 47 szerepelt. Ezek között szerepel az ország egyes számú borvidéke is. Ezek vajon zárványként működnek a környéken vagy hatékony lobbimunkával kerültek fel a listára?
Az első hivatalos bejelentés szerint még 33 hátrányos térségből lett volna szabad vállalkozási zóna, majd alig egy hétre rá a végleges listán már 47 szerepelt. Ezek között szerepel az ország egyes számú borvidéke is. Sok minden adott, hogy egy gazdaságilag viszonylag fejlett körzet legyen. Erről azonban szó sincs, legalábbis az új kormányzati felzárkóztatási terv szerint, mely a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségei közé sorolta például a tokajit és sárospatakit - írják a Pénzkérdés blog szerkesztői legfrissebb bejegyzésükben.
Ez kis túlzással olyan, mint Franciaországban a bordeaux-i borvidéket a leghátrányosabb területek közé sorolnák. Ha viszont mégis jogos a besorolás akkor azt kell feltételezni, hogy a borászat csak zárványként működik a borvidéken és képtelen megújítani azt. A helyzet pikantériája viszont az, hogy a bejelentés előtt egy héttel a foglalkoztatáspolitikai államtitkár még 33 ilyen térségről beszélt, így a két szám közötti különbség lobbimunka eredménye.
"A magyar pályáztatási rendszer ma éppen olyan tiszta és átlátható, mint öt vagy 15 éve volt, minden hétre jutnak zűrös ügyek, és úgy néz ki, hogy a szabad vállalkozási zóna is ilyen" - áll a blogbejegyzésben. A blog szerkesztői nem kételkednének annyira abban, hogy a kijelölt körzetek többsége ne lenne súlyosan hátrányos gazdasági helyzetben, ha legalább kiderült volna, hogy milyen kritériumok alapján választották ki előbb a 33, majd a 47 térséget. Így ugyanakkor akár fogadásokat is lehet kötni arra, hogy például az említett kisrégiók nagyvállalkozói hogyan élnek majd a felkínálkozó lehetőségekkel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.