Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Ha további harminc százalékkal csökkentik a lakossági áramárakat, az Elmű-ÉMÁSZ lehúzhatja a rolót – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Marie-Theres Thiell, az áramcsoport igazgatósági elnöke, aki szerint a tulajdonos, a német RWE a kivonuláson is gondolkodik.
Ha újabb, 30 százalékos rezsicsökkentés jön, akkor az Elmű-ÉMÁSZ lehúzhatja a rólót - mondta a Népszabadságnak adott interjúban a cég elnöke, reagálva a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János azon bejelentésére, miszerint 2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie. Marie-Theres Thiell elmondta, hogy a villamosenergia-számla egyharmadát adók – elsősorban az áfa – teszi ki, több mint egyharmad megy az állami nagykereskedőnek, az MVM-nek, és kevesebb mint egyharmad áll rendelkezésre arra, hogy működtessék a hálózatot, az ügyfélszolgálatot, anyagokat vásároljanak, béreket fizessenek, és ha ez a maradék harminc százalékot is elveszik, az Elmű-ÉMÁSZ befejezheti tevékenységét, mert nem tudják kifizetni a számláikat.
Arra a felvetésre, hogy kinek értékesítenék ez esetben a tulajdonos RWE részvényeit, azt felelte, a sajtóban ugyan megjelentek a kormány vételi szándékára vonatkozó általános utalások, de őt még ebben az ügyben nem kereste meg senki. "Társunk, az EnBW eladásra felajánlott részvényeire nem akadt vevő, és a Főpolgármesteri Hivataltól sem érkezett telefonhívás" - fogalmazott Thiell.
A cég idei eredménye az árcsökkentés és a nemrég bevezetett úgynevezett közműadó miatt negatív lesz - mondta, hozzátéve, hogy a a politika évek óta ködös nyilatkozatokkal folytatja a befeketítésüket, mintha luxusprofitot zsebelnének be és pénzeszsákokon ücsörögnének.
A társaság vezetője azt mondta, hogy bár továbbra is korrekt, kiegyensúlyozott kormányzati kapcsolatokra törekednek, a részvényesekkel szembeni kötelezettségükből fakadóan megvizsgálják a legújabb árintézkedésekkel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeket. A helyzet további romlását nemcsak Magyarországon, de Brüsszelben és választott bíróság előtt is szeretnénk elkerülni - tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy az RWE-nek nincsenek további magyarországi terjeszkedési tervei, és semmilyen atomerőmű-fejlesztésben nem vesz részt, így a paksiban sem.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum július 20-áig nyitva tartó kiállítása.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
A színész lesz a következő Nagy Ő.