Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Új, angol befektető érkezett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Egri FC-hez, illetve megtörtént annak a pénznek az elutalása, amely a stadion világításának kiépítésével összefüggő munkálatok elkezdéséhez kell. Erről Kocsis Zoltán, a klub tulajdonos-ügyvezetője számolt be csütörtökön az egyesület hivatalos honlapján.
"Nagyon komoly angol társam van immár a cég vezetésében. A szurkolókat megnyugtathatom, hogy lesz NB I-es folytatás Egerben" - nyilatkozott Kocsis. Az új befektetőről péntekre ígér bővebb tájékoztatást a klub.
Vancsa Miklós klubigazgató korábban elmondta, Jámbor János főtámogató a szezon végéig takarékossági programmal ugyan, de kitartana a csapat szponzorálása mellett, annak ellenére, hogy a keddi határidőig nem történt előrelépés a stadionvilágítás építésével kapcsolatban.
Vancsa úgy fogalmazott, a főtámogatóval csak abban az esetben tervezhetnek a jövőt illetően, ha a stadion ügyében kézzel fogható és szemmel látható változások lesznek tapasztalhatók. Az Eger az őszi szezonban a világítás hiánya miatt nem játszhatott hazai pályán, így Debrecenben, illetve Budapesten, a Vasas otthonában fogadta aktuális ellenfeleit.
Az Eger 11 pontjával jelenleg az utolsó előtti helyen áll az OTP Bank Ligában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.