Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fidesz Heves megyei szervezete azt javasolja, hogy a jövőben nonprofit szervezetként működjenek a víziközmű-szolgáltatók a minél alacsonyabb szolgáltatási díjak érdekében - jelentette be a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott kedden Egerben.
Ugyancsak javasolják a nagyobb hatékonyság érdekében a szolgáltatók integrációjának felgyorsítását, illetve költségstruktúrájuk felülvizsgálatát - mondta Horváth László a Fidesz Heves megyei szervezetének sajtótájékoztatóján.
Emellett a víz- és csatornadíjak árképzésénél figyelembe kellene venni a településméretet, mert a kistelepüléseken ma aránytalanul magasabb vízdíjat fizetnek, mint a városokban - tette hozzá a politikus, és szerinte a többmilliós cégvezetői fizetések sem megengedhetők.
A kormánymegbízott felidézte, korábbi sajtótájékoztatóján arra kérte az embereket, hogy jelezzék a kormányhivatal fogyasztóvédelmi szervének, ha bizonyos szolgáltatók esetében trükközést tapasztalnak. Számos jelzés érkezett, ezeket egytől egyik kivizsgálják - közölte.
Nyitrai Zsolt (Fidesz) Heves megyei országgyűlési képviselő kijelentette, a szocialista kormányzás idején 2002 és 2010 között az áram 100 százalékkal, a gáz 150 százalékkal, a víz pedig 70 százalékkal drágult, vagyis ki lehet mondani, hogy az MSZP mindig a szolgáltatók pártján állt. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány 2010 után befagyasztotta a rezsidíjakat, sőt az idén csökkentette őket, vagyis a Fidesz az emberek pártján áll - mondta.
Ennek a folyamatnak a folytatásáról döntöttek a Fidesz-KDNP közös gyulai frakcióülésén; vagyis arra kérik a kormányt, hogy július 1-jével újabb rezsidíjcsökkentést vezessen be, már a víz- és csatornadíjra, a szemétdíjra és a palackos gázra is. A két lépés nyomán egy átlagos kétgyermekes családnak évi 80-90 ezer forinttal csökkennek a rezsiköltségei - hangsúlyozta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.