szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága üljön össze a jövő héten, tűzze napirendre az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működéséről szóló jelentését, és hallgassa meg Simor András jegybankelnök tájékoztatását az ügyben.

Ezt Puskás Imre, a parlamenti szakbizottság fideszes alelnöke közölte budapesti sajtótájékoztatóján, miután Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán ismertette a jegybankot vizsgáló számvevőszéki jelentést, amely szerint két szempontból sem volt törvényes az MNB működése. Az ÁSZ vezetőjének tájékoztatása szerint az MNB - a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban - a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) 2010. augusztus 23-ig.

Puskás Imre erre reagálva úgy fogalmazott, sajnálatos, hogy Simor András vagy nem értesült erről a körülményről, vagy nem intézkedett, és a közvélemény csak most szerzett tudomást róla. Megjegyezte, az ország akkori kiszolgáltatottságát csak tovább növelte az MNB adatszolgáltatása.

Az esetleges feljelentést firtató kérdésre azt válaszolta: Domokos László nem lát okot büntetőfeljelentésre, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy ez teljesen kizárt. A költségvetési bizottsági ülés lehetőséget ad a tények alapos megismerésére, a vélemények ütköztetésére, ezzel a felelősség mértéke és a felelősök köre is megállapítható, és "ezt követően érdemes a következményekről a továbbiakban még beszélni" - fűzte hozzá.

Mint mondta, bízik abban, hogy a jövő heti tanácskozáson - amelyre meghívják a számvevőszék illetékeseit is - megnyugtató válaszokat kapnak a kérdéseikre, és a jövőben törvényes lesz a központi bank működése. Simor Andrástól egyébként arra várnak választ, hogy miért történt a titoksértés, tudott-e róla, és milyen intézkedéseket kíván tenni.

Az ÁSZ jelentése szerint - folytatta a kormánypárti politikus - az MNB azt a törvényt sértette meg, amely szabályozza a bankok működését, ami "különösen elgondolkodtató" egy olyan intézmény esetében, amely a bankrendszer működtetésének, felügyeletének letéteményese.

Azzal kapcsolatban, hogy a számvevőszék megállapítása szerint az MNB iratkezelési gyakorlata 2009-től 2012 decemberéig nem felelt meg  az iratkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, Puskás Imre azt mondta, mindez felveti a szakszerű működés kérdését. Kifogásolta továbbá, hogy a jegybanknál dolgozók átlagjövedelme több, mint a kereskedelmi bankok munkavállalóié. "Ez bizony nem a takarékos gazdálkodásra, nem az önmérsékletre utal" - jegyezte meg a költségvetési bizottság alelnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!