Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Bár a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hivatalosan azokat a projekteket támogatta a minap nagy sajtófigyelmet kapott optikai hálózatok kiépítését célzó projektben, amelyek kedvezőbb feltételekkel valósíthatók meg, az atlatszo.hu birtokába került dokumentumok szerint erősen kérdéses, hogy ez valóban így történt-e. A 12,5 milliárd forinttal támogatott nyertesek, amelyek offshore-cégekhez és Demján Sándor cégbirodalmához is köthetők, helyenként hatszor akkor költséggel dolgoznának, mint a hatóság által éppen a drágaságuk miatt elutasított más pályázók.
Több nyertes pályázónál is felmerül a túlárazás lehetősége abban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázatban, amelyben összesen 21,3 milliárd forint támogatást osztottak ki. A pályázatról elsőként a Varánusz blog számolt be mégpedig azzal kapcsolatban, hogy a támogatás több mint felét, 12,5 milliárd forintot öt olyan cég nyerte el, amelyeket ugyanazon a napon alapítottak és ugyanarra a budapesti címre jegyezték be őket. Ahogy arról már az Átlátszó.hu is írt, a cégek közvetlen kapcsolatba hozhatók Demján Sándor üzlettársával, Nyúl Sándorral, továbbá a KDNP-s parlamenti képviselővel, Seszták Miklóssal, valamint két ciprusi offshore céggel és több ciprusi állampolgárral is.
Az Átlátszó megszerezte és nyilvánosságra hozta a 12,5 milliárd forintos hálózatfejlesztési közbeszerzés furcsa nyertesei mögött álló ciprusi offshore cégek nyilvános cégadatait. A tulajdonosi kör a Demján Sándor nevével fémjelzett Gránit-birodalomhoz köthető, de Leisztinger Tamás üzlettársa is felsejlik a tulajdonosi hálózatban.
Az atlatszo.hu birtokába jutott dokumentumok szerint azonban az offshore mellett más gyanús körülmények is övezik az optikai hálózatok kiépítésére kiírt pályázatot. A projektek elbírálásával foglalkozó Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) két pályázót is azért utasított el, illetve szavazott meg számára kevesebb támogatást, mert a pályázat költségvetéséhez szükséges fajlagos mutatók kiszámítása hibás, illetve más pályázók kedvezőbb feltételekkel rendelkező projekteket nyújtottak be. A teljes bejegyzést itt olvashatja!
*
Írásunk megjelenése után a Demján Csoporttól az alábbi közleményt jutatták el lapunkhoz:
"A szélessávú körzethálózati fejlesztésre, 2012-ben kiírt közbeszerzésen indult cégek, semmilyen módon nem kapcsolódnak Demján Sándorhoz, vagy a Demján Csoporthoz. Két nyertes project cég – a REGIO Kft. és a PONET Kft. – 50% tulajdonosa az EnterNet 2001 Kft.
Az EnterNet 2001 Kft. tulajdonosa az Enternet Invest Zrt. Ebben a cégben van Nyúl Sándornak 25% tulajdonrésze. Könnyen belátható, hogy a nyertes pályázók fölött két szinttel lévő tulajdonosi cég egyik kisebbségi részvényesének, nincs rálátása a Bauer Róbert által vezetett project cégek operatív működésére, pályázati gyakorlatára.
Ugyanakkor a megismert információk alapján fontos tisztázni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán indult project cégek minden kiírási feltételnek, 100%-ban megfeleltek. A pályázatok olyan új, Magyarországon még nem alkalmazott technológia meghonosítását
garantálják, amelyek úgy árelőnyt, mint gyorsasági előnyt biztosítanak a fejlesztésében. Nyúl Sándor bízik abban, hogy a megnyert pályázati pénzek hozzájárulnak a szélessávú körzethálózat hazai fejlesztéséhez, amely fontos lépés lehet hazánk informatikai felzárkózásában.”
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
Az országos albérletpiacon havi szinten 1,3 százalékos, éves szinten pedig 7,3 százalékos volt a növekedés.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem szubjektív élmény volt.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.