Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarország még nem vette át, így még nem is jogerős az a hivatalos határozat, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az országot - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
A kedden nyilvánosságra hozott brüsszeli döntés szerint az Európai Bizottság mintegy 400 millió euró összegű szabálytalanul vagy nem megfelelően ellenőrzött módon elköltött mezőgazdasági támogatást fizettet vissza az Európai Unió tagállamaival. Ennek képezi részét a magyar visszafizetési kötelezettség is. A VM közleménye szerint a szóban forgó pénzügyi rendezés a termelőket közvetlenül nem érinti.
A szaktárca szerint az Európai Bizottság 2007. július 11-13. között ellenőrző látogatást folytatott Magyarországon a kölcsönös megfeleltetéssel összefüggésben. Az auditorok a 2005-ös, a 2006-os és a 2007-es igénylési évekre vonatkozóan találtak hiányosságokat Magyarországon a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírások és az azokhoz kapcsolódó ellenőrzések során. Ez képezte a pénzügyi korrekció alapját. Ez az összeg nettó 8,324 millió euró és 275,540 millió forint (azaz összesen mintegy 9,3 millió euró).
A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint Magyarország valamennyi, a tagállamok rendelkezésére álló lehetőséget kihasznált az egyeztetések lefolytatása során, azonban az unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG Agri) végső soron fenntartotta véleményét. Ezt az álláspontot az Agrár-alapok Irányító Bizottsága - ahol az Európai Bizottság és valamennyi uniós tagállam képviselteti magát - elfogadta.
Az MTI brüsszeli információi szerint a bizottság a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban "a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó nyolc előírás rögzítésének hiánya miatt" kéri vissza Magyarországtól az elköltött pénzt. A brüsszeli testület összesen 22 tagállamtól kér vissza mezőgazdasági támogatásra kifizetett pénzeket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.