Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Mario Draghi szerint nem élhetünk olyan gazdasági modell szerint, amely csak a piacok önszabályozására hagyatkozik, és amelyben az egyének azt hiszik, mindent megtehetnek. Az Európai Központi Bank elnöke szerdán a müncheni Bajor Katolikus Akadémián tartott előadásában hangsúlyozta: végső soron a magasabb erkölcsi normát, illetve meggyőződést kell követni, amely olyan gazdasági világrendet teremt, ami minden embert szolgál.
Az EKB elnöke Reinhard Marx német bíborost idézve úgy fogalmazott: "a gazdaság nem lehet öncél, csak az emberiség szolgálatában állhat".
Mario Draghi kifejtette: visszatért a 19. század nagy társadalmi kérdése, azaz, hogy melyik az a keret, amelyben össze lehet egyeztetni a szabad vállalkozást és az egyéni nyereségkeresést, a közös jóléttel és a gyengékkel való szolidaritással. A nagy különbség most az, hogy ez a kérdés immár a nemzetek közötti szinten is megjelent, és kérdés, hogy mekkora felelősség terheli a válságkezelésben az Európai Unió egészét, illetve az egyes tagállamokat.
Az EKB szerepvállalására mutatva a közgazdász leszögezte: az árstabilitás biztosítja azt, hogy a piaci mechanizmus jól működjön, ez viszont a legjobb módja a növekedés, a munkahelyek és általános jólét teremtésének. Ezenkívül a stabil árak a legsérülékenyebb társadalmi rétegek jövedelmét is védik. Ebben az értelemben a stabilitást célzó monetáris politika a szociális piacgazdaság kulcsfontosságú eleme - tette hozzá.
Mario Draghi leszögezte ugyanakkor, hogy nemcsak a közgazdasági elmélet igazolja az árstabilitás fontosságát. Németország történelme azt mutatja, hogy a gazdasági jólét mellett a politikai stabilitást is aláássa az infláció, így a német emberek mélyen gyökerező inflációellenessége "több mint érthető" - fogalmazott.
Az EKB elnöke hangsúlyozta: a szervezet nem a bankok vagy kormányzatok érdekében hoz intézkedéseket: azért dolgozik, hogy fennmaradjon a reálgazdaság hitelezése és az árstabilitás. De a tagállamok felelősségvállalása nélkül nem lehet megoldani az euróövezeti válságot: "nem tudjuk helyrehozni a rossz költségvetéseket, nem tudjuk megmenteni a szenvedő bankokat, és nem tudjuk megoldani az európai gazdaságokat mélyen átható strukturális gondokat".
A válság megoldása érdekében tett nemzeti intézkedések azonban egyelőre csak fájdalmat okoztak, az eredményük még nem realizálódott - mondta Mario Draghi. Hozzátette, az EKB teljes tudatában van a "kiigazítási költség" száraz közgazdasági fogalma mögött rejlő emberi dimenziónak. Az euróövezeti bruttó hazai termék jelenleg a 2008-as szint alatt van, és közel 19 millió munkanélküli van a térségben - emlékeztetett.
Ilyen helyzetben - fogalmazott Mario Draghi - az erkölcsi kötelesség az, hogy "segítsünk, ha mások bajban vannak, hogy mindent megtegyünk, hogy enyhítsünk nehézségeiken". Elmondta: az euróövezeti államoknak bízniuk kell egymásban, hogy - a politikai nehézségek ellenére - képesek rendbe tenni saját portájukat, valamint hogy - noha ez néha népszerűtlen intézkedéseket szül - mindenki a játékszabályok szerint fog játszani, és mindenki megőrzi szuverenitását még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a térség szakít a múltjával.
Amartya Sen Nobel-díjas közgazdászt idézve úgy fogalmazott: "az olyan technikai céloknak, mint amilyen az egységes piac és a monetáris unió, nem szabad beárnyékolniuk az emberek jólétére és alapvető szabadságára irányuló társadalmi elkötelezettséget". Az euró ilyen értelemben egy eszköz, ami békét teremt államok között és, ami növeli a közös jólétet - tette hozzá.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.