Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Eltérő aláírás szerepel Matolcsy György két vagyonnyilatkozatán, de nem tudni, melyik szignó szerepelhet majd a bankjegyeken – írja a Világgazdaság. Korábban a Népszava írt arról, hogy jegybankelnökként Matolcsy máris saját aláírására szeretné cserélni Simor Andrásét a forintbankókon.
Rá sem lehet ismerni a jegybank új elnökének aláírásaira a vagyonnyilatkozatait böngészve – írta a VG.
A kormány honlapján is megtalálható dokumentumokból jól látszik, a 2011-ben és a most benyújtott nyilatkozat szignálása közt olyan hatalmas a különbség, hogy az legalábbis az íráskép óriási változására utal, ha feltételezzük, hogy mindkettőt ugyanaz írta alá – tette hozzá a lap.
A leköszönő gazdasági miniszter 2011-es aláírása három vonalból áll, a 2013-asból viszont már betűk is kiolvashatók. A többi vagyonnyilatkozat alján található szignó a 2013-assal egyezik meg.
Korábban a Népszava írt arról, hogy még be sem iktatták új pozíciójába, de Matolcsy György máris módosította a Magyar Nemzeti Bank (MNB) belső szabályzatát. A lap szerint a mai nappal kinevezett elnök arról is intézkedett, hogy mától csak a kézjegyével ellátott forint bankjegyek kerülhetnek forgalomba. A korábbi, már előkészített bankjegyek bezúzása viszont legalább 100 millióba kerülhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.