Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo.
Az adósok azt szerették volna elérni, hogy a bíróság tekintse uzsoraszerződésnek az OTP-vel kötött hitelszerződésüket, és mondja ki, hogy az a jó erkölcsbe ütközik, és ezért érvénytelen. A szolnoki bíróság azonban a bank javára ítélt, így a devizahiteleseknek 100 ezer forint perköltséget is ki kell fizetniük.
A hírportál azt írja: a hozzájuk eljuttatott törvényszéki ítélet szerint a hitelszerződés egyetlen szempontból sem tisztességtelen; a devizahiteleknél a vételi és eladási árfolyam alkalmazása lehetséges, a közötte lévő árfolyamrés nem költség, a szerződést érthetően fogalmazták meg, és egyik fél sem láthatta előre az árfolyam nagymértékű változását.
Az Origo ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett árfolyamrés miatt éppen az OTP ellen is született már két jogerős ítélet, "tehát nyilvánvalóan nincs egységes álláspont a hasonló ügyek jogértelmezésében".
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.