Az árfolyamgát 2013. március 29-i határidejét korlátlan időre kitolnák, áll Szász Károly, a PSZÁF elnöke javaslatában, amely már január vége óta a kormány előtt van. A javaslat szerint a jövőben a hátralévő futamidő alatt bármikor beléphetne az árfolyamgátba a devizahiteles, az sem korlátozná, hogy mennyi ideig tart még a törlesztés. - írja Az én pénzem nevű pénzügyi portál.
Az oldal először januárban cikkezett az árfolyamgát meghosszabbításának lehetőségéről. Az értesülést most BInder István, a felügyelet szóvivője megerősítette. Az információt pedig kiegészítve azzal, hogy minden belépő számára 60 hónap állna rendelkezésére, hogy rögzített árfolyamon törleszthesse. Még azoknak is, akik már beléptek a rendszerbe.
A felügyelet lehetővé tenné az adósoknak azt is, hogy ha lejárt az árfolyamgát 5 éves, védett periódusa, akkor a gyűjtőhitelszámlán felhalmozott adósság kifizetése után ismét belépjenek az árfolyamgát rendszerébe – mondta el a portálnak Binder. A PSZÁf szerint így kezelni lehetne a devizahiteles problémát.