Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
150 millió forint értékű közbeszerzést írt ki a Diákhitel Központ médiaszolgáltatásokra.
Kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és médiavásárlási, valamint az ehhez szükséges ügynökségi szolgáltatások ellátására keres vállalkozót a Diákhitel Központ Zrt.
A megbízás keretösszege 150 millió forint, amelyből 50 millió forint opció, a szerződés időtartama pedig a megállapodás megkötésétől számított egy év - derül ki az Európai Unió hivatalos lapjának mellékleteként megjelenő, a tenderhirdetményeket tartalmazó online kiadványban (TED) szerdán közzétett felhívásból.
Az ajánlattevők feladata egyebek mellett a média stratégiaalkotás, a médiatervezés és médiavásárlás, beleértve az országos kampányokhoz történő vásárlást, illetve online médiavásárlást is.
A felhívás szerint a feltételek között szerepel, hogy a jelentkezőknek az elmúlt három év alatt legalább két, egyenként minimum 40 millió forint, és további két, minimum 5 millió forint értékű, legalább három országos médiumban megjelentetett munkájukat kell igazolniuk. Rendelkezniük kell a három év alatt legalább két, minimum 4 millió forint értékű online médiavásárlási tevékenységre vonatkozó referenciával is. Az ajánlattételi határidő 2013. április 29-e.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.