Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Az MSZP üdvözli, hogy a Bajnai Gordon-féle pártszövetség "csatlakozott a szocialisták rezsicsökkentési javaslatához".
Az MSZP üdvözli, hogy az Együtt 2014-PM választási szövetség ma újabb, az emberek megélhetési költségeit csökkentő, már korábban bemutatott szocialista javaslathoz csatlakozott - írta a párt nevében Szabó Imre országgyűlési képviselő.
A szövetség ma úgy foglalt állást, hogy a rezsicsökkentés - a korábbi kritikákkal szemben - valódi lehetőség a családok terheinek
csökkentésére. A demokratikus ellenzéki erők a már lefolytatott egyeztetéseken egyetértettek velünk abban, hogy a rezsicsökkentés energiatakarékossági és energiahatékonysági beruházásokkal nem csak rövid-, hanem közép- és hosszútávon is fenntartható. Örülünk annak, hogy immár az Együtt 2014-PM választási szövetséggel is közös program tovább erősíti azt a demokratikus ellenzéki összefogást, amelyet a szocialista párt hirdetett meg - fogalmazott.
Ez jó esélyt ad arra, hogy az Orbán-kormánnyal szemben álló erők egy olyan programot valósíthassanak meg, amelynek nyertesei végre az energiaárakra érzékeny kisfogyasztók lesznek. A Fidesz rezsicsökkentése elégtelen, igazságtalan és fenntarthatatlan, sőt hosszú távon kárt okoz nemcsak a fogyasztóknak, hanem a gazdaságnak is. Működő gazdaság nélkül pedig továbbra sem lesznek beruházások, beruházások nélkül pedig nem lesznek új munkahelyek - írta az MSZP-s képviselő.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.
A volt államfőt arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb feladata.