Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint aggodalomra adott okot Matolcsy György kinevezése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére. Szekeres Imre hétfői parlamenti azonnali kérdésére Balog Ádám jegybanki alelnök válaszként ugyanakkor azt hangsúlyozta, az új vezetés szem előtt tartja az árstabilitás fenntartását.
A kinevezés azonnal aggodalomra adott okot, a döntés után "lényegesen rontották" az ország adósságbesorolását, és gyengülni kezdett a forint - mondta Szekeres Imre. A politikus feltette a kérdést, hogy a jegybank képes-e biztosítani a forint értékállóságát, és hogy lesz-e elegendő devizatartalék a három havi importszükségleteket illetően.
Balog Ádám MNB-alelnök válaszként azt mondta, hogy az utóbbi szűk három hétben kisebb változások történtek a jegybank működésében, de a monetáris tanács és a szakmai stáb magas színvonalon folytatja munkáját. Szavai szerint a vezetőváltás okozhatott némi bizonytalanságot a piaci szereplők körében, de ezt inkább kommunikációs jellegűnek tartja.
Szerinte az új vezetés támogatja a monetáris tanács eddig követett óvatos és körültekintő gyakorlatát. Hozzátette, az MNB vezetői döntéseiket az árstabilitás elérése és fenntartása mellett hozzák meg. A jegybank devizatartaléka lényegesen magasabb is lehet a képviselő által említettnél - szögezte le.
Arra is kitért, hogy az MNB új vezetése elkötelezett az intézmény korábbiaknál szakmailag hatékonyabb és gazdaságossági szempontból takarékosabb működése mellett. Az új irányítási rendszer nem változtatott lényegesen a jegybanki folyamatokon, a fluktuáció az összlétszám négy százalékát sem érte el - mondta.
Szekeres Imre nem fogadta el a választ, mert véleménye szerint a gazdaság szereplői úgy érzik, hogy veszélyben van az MNB függetlensége. Úgy fogalmazott, Matolcsy György kinevezése olyan, mintha tűzoltóparancsnoknak választanának egy "közismerten piromániás személyt".
Balog Ádám visszautasította a megjegyzést, hozzátéve, nagyon káros, ha hamis, torz hírek jelennek meg a Magyar Nemzeti Bank új vezetéséről.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.