Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A második legnagyobb bankot tulajdonképpen felszámolják, a 100 ezer euró alatti betéteket máshová helyezik át, a ciprusiakra hosszú szenvedés várhat, de az ügy számunkra is elgondolkodtató lehet - írja az azenpenzem.hu.
Az, hogy Németország és más központi eurógazdaságok "készek lehetővé tenni hétköznapi emberek megtakarításainak megdézsmálását", arra vall, hogy ezeknek az országoknak a részéről most már ellenállásba ütközik a déli eurógazdaságok további megsegítése – ismertette az MTI a Capital Economics londoni elemzői véleményét. A határozott uniós fellépés – állították a gazdasági portál kérdésére magyar pénzpiaci szakemberek – aggodalomas lehet az eurózónába nem tartozó, de „renitens” országokban is. Ezzel leplezetlenül Magyarországra utaltak, igaz, névvel ezt a véleményt senki sem vállalta fel.
A megállapodás szerint Ciprus második legnagyobb bankját, a Laikit lényegében felszámolják. A 100 euró alatti betéteket átadják a piacvezető Bank of Cyprusnak. A nagyobb betéteket mindkét hitelintézetnél befagyasztják (a befektetők pénzük 30-40 százalékát bukhatják el). A szigetország így jut az EU/IMF párostól 10 milliárd eurós segítséghez.
A segítség után azonban az is biztos, hogy igazán szenvedni a ciprusiak fognak. „Az eddigi offshore tőkére, az orosz pénzemberek által behozott milliókra alapuló bankipar lényegében lehúzhatja a rolót” - írta blogján Robert Peston BBC üzletrovatának szerkesztője. Szinte biztosan véget ér az a - Szovjetunió összeomlása utáni években kialakult - ciprusi "látkép", hogy a tehetős oroszok második otthonukba jártak a szigetországba, ahol orosz iskolákba járatták a gyerekeiket, orosz üzletekben vásároltak, és orosz nyelvű újságokat olvasgattak.
Amennyiben a pénzügyi akció után politikai síkra terelheti az unió erejének megmutatását, az azenpenzem.hu szerint nincs túl sok ok a nyugalomra, mivel a forint mozgásával kapcsolatban az nyilvánvaló, hpgy ha a magyar pénz akkor tűnik stabilabbnak és kiszámíthatóbbnak, ha a világ pénz- és tőkepiacain jókedv és nyugalom van. Amikor gond jelentkezik, a forinton máris ott a leértékelődési nyomás.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.