szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nagybetétesek a ciprusi bankokban elhelyezett pénzük akár 40 százalékát is elveszthetik a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag fejében bevezetett betéti különadó miatt – mondta kedden a BBC-nek adott nyilatkozatában Mihalisz Szarrisz.

"A pontos százalékos arány még nincs meghatározva, de amit láttam, az arra utal, hogy 40 százalék közelében lesz" – tette hozzá a ciprusi pénzügyminiszter. A ciprusi kormány a 10 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag fejében vállalta, hogy további 5,8 milliárd eurót saját erőből teremt elő, túlnyomórészt a 100 ezer eurót meghaladó bankbetétekre kivetett egyszeri adóval.

Szarrisz szerint a bankok több mint egy heti szünet után csütörtökön kinyitnak, és a nagymértékű betétkivonás megakadályozása céljából bevezetendő tőkekorlátozásokat valószínűleg néhány héten belül fel lehet oldani. A tőkemozgást semmiképp sem fogják hónapokig vagy évekig korlátozni, mint Izlandon, amelyen négy éve szintén végigsöpört a bankválság – mondta.

Szarrisz utalt rá, hogy a tőkemozgást valószínűleg "kétcsatornás rendszerben" korlátozzák, ahol a két legnagyobb bankra szigorúbb megkötések vonatkoznak. Közben a ciprusi rádió azt jelentette, hogy a különadó mértéke elleni tiltakozásul lemondott Andreasz Artemi, a Bank of Cyprus, az ország legnagyobb bankja elnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!