A német statisztikai hivatal kedden közölt adatai szerint 2012-ben Németország 43,8 terawattóra (TWh) áramot importált - elsősorban Hollandiából, Svájcból és Ausztriából -, és 66,6 TWh áramot táplált be az európai hálózatokba. A nettó export így 22,8 TWh volt, ami az egy évvel korábbinak a négyszerese, és nagyjából két atomerőmű éves termelésének megfelelő mennyiség. 

A kivitel bővülése annak ellenére ment végbe, hogy a berlini vezetés a 2011 tavaszi fukusimai atomkatasztrófa hatására elkezdte az energiapolitikai fordulat végrehajtását, amelynek révén Németország 2022-ig felhagy az atomenergia alkalmazásával.

A 17 atomerőmű közül nyolc idősebb létesítményt a Japánban történt baleset után csaknem azonnal leállítottak, a többi kilencet fokozatosan, egymás után kapcsolják le, az energiatermelésben keletkező kiesést pedig lehetőség szerint megújuló, környezetbarát forrásokból termelt energiával pótolják.

Az áramkivitel tavalyi növekedése a szél- és naperőműi kapacitás jelentős növekedésre vezethető vissza. A megújuló források jelentőségét mutatja, hogy tavaly a teljes németországi energiatermelés 23 százaléka származott ilyen forrásokból.  

Ugyanakkor probléma, hogy szélerőműveket elsősorban az északi, tengerparti területeken építenek, a legnagyobb energiaigény viszont a déli, délnyugati iparvidékeken jelentkezik. Ezért a változó körülményekhez kell igazítani az áramellátó rendszert, ami jóval költségesebb vállalkozás, mint napelemcellák vagy szélturbinák telepítése.

Egy kilométer nagyfeszültségű távvezeték kiépítése például nagyjából 1 millió euróba kerül, ilyen vezetékből pedig mintegy 3800 kilométert kellene építeni 2022-ig, a már meglévő hálózatot pedig mintegy 4 ezer kilométer hosszúságban korszerűsíteni kell.

További gond, hogy a szél- és a napenergia-termelésben is nagyok az ingadozások, a teljesítmény időnként a nullához közelít, máskor pedig magasra emelkedik, a megtermelt áram tárolására pedig még nincsenek hatékony módszerek, ezért be kell táplálni a hálózatba akkor is, amikor a fogyasztás alacsony. Ilyen esetekben előfordul, hogy úgynevezett negatív árak alakulnak ki, vagyis a termelőnek kell fizetnie azért, hogy betáplálhassa az áramot a távvezeték-hálózatba.