Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Új ügyfélkapcsolati és számlázási rendszert alakít ki a Magyar Telekom Nyrt. – jelentette be a Napi Gazdaság szerint egy csütörtöki sajtótájékoztatón Keszég Attila, a vállalat lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A 2010-ben kezdődött, több milliárd forintos informatikai beruházásnak köszönhetően egyszerűbb lesz az ügyintézés és áttekinthetőbbek lesznek a cég számlái is – írta a Napi Gazdaság.
Azok az ügyfelek ugyanis, akik több – például vezetékes és mobil – szolgáltatást vesznek igénybe, és emiatt több számlát is kapnak, a későbbiekben csak egy, összesítő számlát vehetnek kézhez.
A cég több szolgáltatását is használó ügyfelek a rendszer élesítését követően egy ügyfél-azonosítóval tudják majd intézni ügyeiket.
Jelenleg a rendszer végső tesztelése zajlik, a tervek szerint idén a vezetékes ügyfelek kerülnek be az egységes rendszerbe, így ők jövőre már egy számlát kapnak a három szolgáltatásról, illetve egyszerűsödik számukra az ügyintézés is.
A mobilhasználat díja 2014-től kerülhet rá az egységes számlára.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.