Matolcsyék nem terveznek újabb mentőcsomagot

Újabb lakossági adósmentő programot nem tervez a jegybank – írta a Világgazdaság, amely szerint jelenleg százezres nagyságrendben lehetnek olyan devizaadósok, akik nem férnek be a mostani mentőcsomagokba.

  • hvg.hu hvg.hu
Matolcsyék nem terveznek újabb mentőcsomagot

Nem lesznek újabb lakossági devizahiteleseket mentő programok – ez is kiderül a VG szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott növekedési hitelprogramjából.

A jegybank szerint ugyanis a lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll már rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára. Ez a bejelentés nem meglepő, néhány hete hasonlóan erről nyilatkozott Varga Mihály nemrég kinevezett nemzetgazdasági miniszter is.

A jelenleg elérhető programok közül a legtöbb devizaadóst, hozzávetőleg 456 ezer családot az árfolyamgát érinthet, amely azok számára érhető el, akiknek nincs 90 napot meghaladó tartozásuk, és más könnyítést sem vettek igénybe, tehát az árfolyamváltozások és egyéb nehézségek ellenére is jobbára képesek voltak törleszteni a kölcsöneiket.

Ezen kívül még egy kormányzati program él: a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.-vel való szerződéskötés lehetősége. A NET-nek azok adhatják el a lakóingatlanjukat, hogy később alacsony összegért visszabéreljék, akik tavaly január elején már legalább 180 napja nem tudták fizetni a hitelüket, és a szociális rászorultsági feltételeket is teljesítik. A NET tavaly csaknem 2 ezer ingatlanfelajánlást fogadott be, az idén pedig 13 ezer felajánlásra számítanak.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.