Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az idén 2-2,5 százalékkal emelkedhet a családok vásárlóerejének értéke - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő egy szakszervezeti kutatásra hivatkozva csütörtökön sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
Giró-Szász András azt mondta: mind a Nemzetgazdasági Minisztérium, mind a jegybank prognózisa nagyon kedvező inflációcsökkenést mutat az idei évre. Ez egyértelműen kedvezőbb inflációs hatás, mint amivel az idei költségvetés tervezésekor számolt a kormány, illetve az Országgyűlés - tette hozzá.
Ez pedig javítja a családok vásárlóerejét, amelyet két másik intézkedés is erősít: a rezsicsökkentés, valamint a minimálbérről és a bérminimumról szóló megállapodás. Mindezek együttes hatása, egy szakszervezetek által készített kutatás eredménye szerint az, hogy 2-2,5 százalékkal emelkedik a családok vásárlóerő-értéke 2013-ban - mondta Giró-Szász András.
A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölte, hogy a fogyasztói árak márciusban 2,2 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek.
A vártnál jóval alacsonyabb márciusi inflációs adat alapján csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők csökkentették az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzéseiket: az idén legfeljebb 2,5 százalékos áremelkedéssel számolnak, és azzal, hogy az ütem 2014-ben is a 3 százalékos cél alatt marad, a jegybanki alapkamat pedig 4 százalék körülire, vagy akár ez alá is csökkenhet idén.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.