Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Komoly árkedvezményekkel szembesülhetnek azok, akik ciprusi nyaralást tervezgetnek: akár 10-15 százalékkal is olcsóbb lehet az idei vakáció, mint pár évvel ezelőtt. A turizmusnak még jól is jöhetett a nagy nemzetközi figyelem, mely az utóbbi hetekben az országra irányult.
Akár 10-15 százalékkal is olcsóbb lehet egy ciprusi nyaralás, mint a korábbi években - írja a Pénzcentrum.hu. A lap által megkérdezett Kelemenné Koltai Katalin, a Télen-Nyáron Utazási Iroda ügyvezetője szerint a szigetország turizmusának még jól is jött az elmúlt hetek gazdasági pánikja. A nemzetközi figyelem ugyanis Ciprusra irányult, - meglepő módon - sokak számára most derült ki, hogy Ciprus nem Görögország része hanem önálló uniós tagállam, sőt, a negatív hírek mellett rendszeresen szó esett az ország tengerpartjairól is.
Sok tehetősebb turistát - főleg Nagy-Britanniából, Németországból - ugyanakkor elriasztottak a hírek, az ország idegenforgalmának megerősítésének egyik eszközét pedig az alacsonyabb árak jelentik. A magyar nyaralók többsége a középkategóriás szállásokat, apartmanokat keresi, itt jelentkezhetnek a legnagyobb kedvezmények, a telítettségtől, az akcióktól függően. Az uniós szigetország emellett megbízható, színvonalas szállásokkal várja a vendégeket.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?