Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Jó a viszonyuk a bankoknak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új vezetésével, de a Magyar Bankszövetség számára a jegybank vezetője, Matolcsy György, is "abszolút tekintélynek számít" – mondta Kovács Levente, a szervezet főtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában. A bankszövetségnél azt várják, június 1-jétől elindulhat az MNB hitelezési programja.
"Varga Mihály urat régóta ismerjük, friss miniszterként azonnal eljött a Magyar Bankszövetség testületi ülésére. A régi minisztériumi stábbal együttműködésre törekvő volt a viszonyunk, és úgy tűnik, az újjal is jól együtt tudunk majd dolgozni" – mondta a VG-nek Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
"A jegybank új vezetését korábbról ismerjük, így bízunk a hatékony együttműködésben. Számunkra a jegybank – és ugyanígy a pénzügyi felügyelet – vezetője abszolút tekintélynek számít" – tette hozzá az interjúban.
Kovács szerint a hitelezési programot indító MNB elnöke már találkozott első körben a nagybankok képviselőivel és második körben a középbankokéval, ezen a héten pedig találkozik a jelentősebb takarékszövetkezet vezetőivel is. A bankvezetők szerinte pozitívan fogadták a programot.
"A tényleges sikerhez ki kell még alakítani a pontos részleteket, és a kormányzati hitelgarancia-programokat is. Erre azért van szükség, mert az a 2 százalék körüli kamatmarzs, amit ennél a terméknél terveznek, az ügyfélkör kockázatát nem fedi, a költségről már nem is beszélve" – közölte.
Az indokolt kamatmarzsra vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy "Európában a kkv-kamatmarzsok 4-6 százalék körül vannak. Természetesen a konkrét mérték erősen függ az adott hiteltípussal megcélzott konkrét szegmens kockázatosságától és a hitelezési keretrendszer kiszámíthatóságától is."
A Magyar Bankszövetség Kovács szerint felajánlotta a jegybank számára, hogy biztosítja a program feltételeinek a kialakításához szükséges szakmai együttműködést. "Mi úgy gondoljuk, májusban kialakulhatnak az általános hitelfeltételek, amelyek alapján a hitelintézetek le tudnak szerződni a jegybankkal. Abban bízunk, hogy június 1-jétől elindulhat a program" – tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.