Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Várhatóan jövő héten tekinthet be a Heves megyei kormánymegbízott a Mátrai Erőmű és a Gyurcsány-kormány között kötött hosszú távú áramvásárlási szerződésbe.
Horváth László kormánymegbízott, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Egerben sajtótájékoztatón elmondta, hogy levélben szorgalmazta a Magyar Villamos Műveknél (MVM) a titkosított szerződés nyilvánosságra hozatalát, mert szerinte fontos, hogy kiderüljön, mekkora kedvezményeket kapott az erőmű és ki döntött erről. Hozzátette, az MVM megkezdte a betekintés előkészítését, és a szerződést várhatóan a jövő csütörtökön nézheti meg.
Felidézte, hogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány kötött egy olyan, a magyar állam számára előnytelen szerződést, amely 2015-ig van hatályban. Ennek a szerződésnek az eredménye az, hogy most a magyar állam a piaci árnál 10 százalékkal többet fizet az áramért, azaz a német tulajdonosok extraprofithoz juthatnak - tette hozzá.
A sajtótájékoztatón megjelent Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke, aki elmondta, hogy a szerződés nem titkos, hanem üzleti titkokat tartalmaz. Közölte, a korábban kötött megállapodást az Európai Unió is megvizsgálta, és rendben találta.
A termelt villamos energia 40 százalékát vásárolja meg a Magyar Villamos Művek, és minden évben a piaci árhoz igazodnak. Ha ez nem lenne kedvező a MVM számára, az új polgári törvénykönyv alapján elállhat tőle - mondta az elnök.
Horváth László egy héttel ezelőtt tartott sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy az erőmű részvényeseinek közgyűlésén a 25 százalékban részvénytulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. is megszavazta a 20 milliárd forintnyi osztalék kifizetését. Horváth László akkor úgy fogalmazott: ezzel kisöprik a Mátrai Erőmű kasszáját, ez a válasz a kormány rezsicsökkentésére, arra, hogy a magyar kormány tisztességet kért az érintett cégektől.
Valaska József akkor erre úgy reagált, hogy a tulajdonosok azért emelték az osztalékot, mert az új erőművi blokk megépítésének elmaradása miatt jelentős, 57 milliárd forintnyi eredménytartalék halmozódott fel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.