Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az arculattervezés és az arculati kézikönyv 1,2 millió forintba került, ami a piaci árhoz képest alacsony. Az iratminták, arculati elemek grafikus tervezésének költsége közel 1 millió forint. Mivel már majdnem két éve tervezték az arculatváltást, fokozatosan kifuttatták a régi levélpapírokat, névjegyeket, így ezek nem jelentettek plusz költséget.
Megújul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arculata, új logót és modern eszközrendszert vezetnek be, amit a korszerűsítés szándékával és a bekövetkezett változásokkal indokolt a GVH főtitkára, Tevanné Südi Annamária kedden.
A jelenlegi embléma már több mint tízéves, azóta megváltozott a külső környezet, Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, és ezzel összefüggésben megerősödött a GVH nemzetközi szerepe.
Az új embléma pontszerűen, stilizálva ábrázolja Magyarországot, az ábrán lévő felfelé mutató nyíl a gazdasági növekedés ösztönzésére utal. Az arculat számos eleme Európa térképén elhelyezve jeleníti meg az emblémát, kifejezve a GVH hazai és uniós versenyhatósági szerepét, emellett utal a versenyhatóság más nemzetközi szerepvállalására is.
Az embléma és az arculat tervezésére nyilvános tervpályázatot hirdetett a GVH. A szakmai zsűrit többek között a Képzőművészeti Egyetem tanára és a kreatív szakembereket tömörítő Art Directors Club Hungary szervezet egyik képviselője alkotta. Az arculatot Vizi Balázs, a Képzőművészeti Egyetemen végzett grafikus tervezte, aki egyebek mellett elmondta, hogy az alkalmazott fekete és aranyhoz közeli színek a versenyhatóság semlegességét fejezik ki.
A GVH teljes mértékben támaszkodott a zsüri véleményére, a tervet változtatás nélkül fogadta el. Az arculattervezés és az arculati kézikönyv 1,2 millió forintba került, ami a piaci árhoz képest alacsony - mondta a főtitkár. Az iratminták, arculati elemek grafikus tervezésének költsége közel 1 millió forint. Mivel már majdnem két éve tervezték az arculatváltást (korábban két sikertelen pályázat volt), fokozatosan kifuttatták a régi levélpapírokat, névjegyeket, így ezek nem jelentettek plusz költséget. A GVH reklámozására használt elemeket (például levélpapír, mappa, névjegykártya) így már az új arculattal lehet megrendelni, ennek a költsége is mintegy egymillió forint.
Az új arculatnak megfelelően kialakított eszközrendszert május 1-jétől használja a GVH. A hivatal honlapja is megújult.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.