Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Alternatív lehetőségeket kínálnának azoknak a nehéz helyzetbe került devizahiteleseknek, akik már bérlőként laknak korábbi ingatlanukban, de a rezsit így sem tudják fizetni - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában, kedden.
A Nemzeti Eszközkezelő programjában a bajba került lakossági devizahiteleseknek az állam úgy segít, hogy megveszi a kényszerértékesítés alá került ingatlanokat, azokban a lakók bérlőként bennmaradhatnak, és az állam esélyt ad arra, hogy vissza is vásárolhassák - emlékeztetett Hegmanné Nemes Sára.
Menet közben kiderült, hogy sok esetben nemcsak a devizahiteleket nem tudták fizetni a nehéz helyzetbe került tulajdonosok, hanem bérlőként a rezsit sem - tette hozzá. Nem kerülnének ki az eszközkezelő programjából azok a bérlők, akik vállalnák, hogy kisebb fenntartási költségű lakásba költöznek, ha a jelenlegi ingatlan rezsijét nem tudják fizetni. Adott esetben a lakásukat is visszavásárolhatják - hangsúlyozta az államtitkár.
Ha fél éven túl egyáltalán nem fizet rezsit a bérlő, akkor felajánlják neki azt, hogy kisebb, illetve alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözzön. Senki nem kerülhet az utcára, de a bérlőnek azt vállalnia kell, hogy minimum rezsiköltséget fizet a lakásért, ahol él - közölte Hegmanné Nemes Sára, hozzátéve, hogy jelenleg 305 olyan állami tulajdonú ingatlant vizsgálnak, amely alkalmas lehet erre a célra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.