EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Már 16 eljárás indult termőföld jogosulatlan megszerzése miatt. Napi rendszerességgel érkeznek a vidékfejlesztési tárcához zsebszerződésekkel kapcsolatos bejelentések, köztük sok önfeljelentés is. Ezeket automatikusan továbbítják a megyei rendőr-főkapitányságokra.
A nyomozó hatóságok a termőföld jogellenes megszerzésének gyanújával 16 büntetőeljárás keretében jártak el, jellemzően a Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentései alapján 2012 január 1. és 2013 április 30. között – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Magyar Nemzettel.
A lap szerdai számában azt írta, hogy az ORFK összesítése szerint hét ilyen eljárás van folyamatban Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, Vas és Zala megyében.
Budai Gyula, a VM politikai államtitkára a lapnak elmondta: napi rendszerességgel érkeznek a tárcához zsebszerződésekkel kapcsolatos bejelentések, köztük sok önfeljelentés is. Ezeket automatikusan továbbítják a megyei rendőr-főkapitányságokra.
Az államtitkár utalt arra, hogy július elsejétől lépnek hatályba azok a szabályok, amelyek alapján a hatóságok sokkal eredményesebben léphetnek majd fel a zsebszerződések ellen.
A lap megtudta azt is, hogy az ügyészség és a rendőrség is képzi munkatársait, hogy az új büntető törvénykönyvet hatékonyan alkalmazhassák a zsebszerződések ellen
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.