Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A jól menő musicalek többet fialtak, mint bármelyik film, vagy TV show. Még azt is meg lehet kockáztatni, hogy jobban hoztak a konyhára, mint egyes részvények.
Az Economist napi diagramja szerint azok a musicalek, amelyek befutottak, több többet fialtak, mint bármelyik film, vagy TV show. A Macskák 1981-es bemutatása óta több mint 2,1 milliárd dollárnyi bevételt termelt - ez 3500 százalékos megtérülést jelent, ha úgy nézzük -, Az operaház fantomja pedig 27 éves karrierje alatt 5,6 milliárdot hozott a konyhára. Vagyis inkább Andrew Llyod Webberére. Az Oroszlánkirály pedig 16 év alatt 5 milliárdot termelt.
Azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a statisztikák szerint tízből csak egy musical hoz pénzt, tízből kettő pedig minden belefektetett pénzt elvisz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.